Nagyon kedves Barátnémmal közösen megindítottuk végre a nagyon esedékes blogot.
Az Alice egyfajta revans arra a bizonyos "vámpírnyálra" amiről már említést tettem.
A karakter alapvetően nem ennek indult, és a revans is elkanyarodott, de remélem azért elnyeri tetszéseteket.
A "könyv" még nincs kész, de amint olvasható formátumba kerül egy fejezet feltöltjük, addig is élvezzétek az eddig megíródott fejezeteket...
Továbbá egy kis "bennfentes" infó, a sok beszélgetés és szerkesztés folyamán fenn áll a lehetősége, hogy különböző műfajokban kisebb novellák is íródnak majd a főszereplő nyomán...
A blogra egyenes átirányítás az Alice-re kattintva.
A linket megtekinthetitek a linkek között is.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kezdés. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. március 7., vasárnap
2009. november 29., vasárnap
Étkezde
Étkezde "rovatunkban" a következőkről lesz szó (nyilván evéssel kapcsolatos téma):
Volt szerencsém több helyen is járni: étterem, önkiszolgáló, büfé...
Szóval megfordultam már itt is, ott is. Másokkal ellentétben én nem azt írom meg, hogy melyik hely jó és melyik nem, mert ez akár honnan nézzük pénztárca, ízlés és igények kérdése.
Egyszóval a helyek kapcsán inkább erre térnék ki. Nem azt mondom meg, hogy hova érdemes betérni, hanem hogy kinek...

2009. október 29., csütörtök
1hDemo
A neten számos letölthető PCs játék található. Ezeket a játékokat általában kilehet próbálni 1 kerek óráig.
Úgy döntöttem, hogy mivel úgy is a bevallhatónál többet játszom ilyenekkel, akkor már alkotok véleményt is, így legalább egy állandó rovatom lesz:) - hugica ezt csak neked:P.
Röviden így jellemezném a három királyokat.
iWin a trójai királya, Gameshouse a halott oldal és Big Fish Games a neten terjesztett játékok keresztapja.
A Gamehouse jelenleg nem igazán elérhető, legalábbis Magyarországról. A főoldal bejön és onnan lehet is tölteni, de amúgy semmi más. Elviekben hasonló a felépítése a BFG-éhez, de nem egy brand, hanem több válogatása. (Legalábbis régen ilyen volt, most passz.)
A Big Fish Games a hagyományos letöltés vezetője. A legtöbb honlapra tőlük kerül fel az anyag. A big fish enged az egy órán felül még két-két percet. Nem tudom, hogy ez mennyire helyénvaló, de annak idején így játszottuk végig az összes Mystery Case Files-t. Továbbá pozitívum, hogy rettentően nagy a választék. Itt vannak a már említett demók, és online játékok is. Mostanra kialakították a Big Sea Games-t, ami ingyenesen hozzáférhető játékok halmaza, de reg. kell hozzá. Nem regisztráltam, szóval ez a része számomra rejtély maradt.
Az iWin-nek nálam sikerült háttérbe szorítania a többieket. Amennyiben nagyon élveztem egy játékot. (A nagyon alatt nem azt értem, hogy jó volt, most elszívok egy cigit, hanem Anyám, csináld újra.) Az iWin a többiekhez hasonlóan nem csak az 1órás Demókat teszi hozzáférhetővé. Ám itt, nem a szokásos online opciók a hangsúlyosak.
Még valami van amit itt meg kell jegyeznem az iWin igényli az állandó internet kapcsolatot. Offline nem lehet használni. Továbbá le kell tölteni a felhasználó felületet, HTML formátum nincs. Pontosabban azon nem lehet játszani.
Köbö ennyi, akkor most lássuk a játékokat.

A következő az online repertoir:
- online party(3db) - úgy kell elképzelni, mint a Honfoglaló
- Club iWin - passz, reg. kell hozzá, de olcsóbban vehetsz játékot
- Hotel iWin - reg=saját szoba, saját avatár. Vásárolhatsz, berendezkedhetsz, ismerkedhetsz, angolul
Még valami van amit itt meg kell jegyeznem az iWin igényli az állandó internet kapcsolatot. Offline nem lehet használni. Továbbá le kell tölteni a felhasználó felületet, HTML formátum nincs. Pontosabban azon nem lehet játszani.
Köbö ennyi, akkor most lássuk a játékokat.
2009. július 22., szerda
Bevezető
Nem véletlenül kezdünk ám ilyen fekete háttérrel, a héten illetve a közelmúltban több siratni való is volt. És most nem Michael Jackson-ra gondolok, bár tény hogy egy zseniális zeneszerzőt, koreográfust és előadót vesztettünk el és az is, hogy emberileg fogalmunk sincs, hogy milyen volt és nem is nekünk kell majd eldönteni.
Azomban még sem ezzel szeretnénk foglalkozni, vannak milliók akik megirják helyettünk a legnagyobb veszteségeket, nem is kis összegekért...
Mi most a kis tragédiákkal fogunk foglalkozni... amik szintúgy elveszik az életkedvet...
Akkor hát kezdjünk!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)