2009 júniusára ígérték a második részt, de az sajna nem érkezett meg. Egyelőre annyit tudunk, hogy a grafika még szebb lesz, mint az elsőnél. Továbbá, hogy főszereplőnk, Mina mentőhelikoptere a felszállás lendületével vissza is zuhant a szigetre, s természetesen Mina kivételével semmi és senki nem élte túl a balesetet. A történet most azon alapszik, hogy egy különös vírus szedi áldozatait, amúgy is nyugtalan szigetünkön. Bár nem akarok előre szaladni, de a megoldással együtt jár, hogy Mina ott ragad a szigeten… micsoda dilemma, ugye?
Jó hír hogy kedvenc emberszabású emlősünk, Jep több szerephez jut, mint az első részben. Sőt, ha meg van a PC–számítógép–iPhone combo, akkor a játékot akár útközben is folytathatjuk, vagy akár stílszerűen egy lakatlan szigeten… legalább is, amíg az iPhone le nem merül…
Nos, ha a Return to Mysterious Island 2-ről még egyebet nem is nagyon írhatunk, frissítjük fel kicsit az emlékezetünket az első résszel kapcsolatban, illetve tudjunk meg egy keveset a visszhangokról és a Kheops-ról. A Kheops Studio egy kis francia fejlesztőcég, mely 2004-ben alapult, s hazánkban viszonylag nagy rajongótáborral bír. Nekik köszönhető többek között:
SafeCracker, The Ultimate Puzzle Adventure ( 2006 )The Secrets of Da Vinci - The Forbidden Manuscript ( 2006 )Destination Treasure Island ( 2006 )Cleopatra - a Queen's Destiny (2007) és aNostradamus - the last prophecy (2007)
A fejlesztőkre jellemző a szép és igényes grafika, s habár olykor-olykor előfordul egy-egy hiba, nagyon odafigyeltek mindenre – árnyékok, mozgás, víz… stb. A felsoroltak közül a Da Vinci-hez és a Nostredamus-hoz nem volt még szerencsém, de a többi szintén egérirányításon alapszik. Tehát nem tudunk mászkálni, hanem a kívánt ösvény, vagy szoba felé kattintunk és egy áttünéssel ott is termünk. Ez az irányításfajta rendesen megosztja kritikusokat, blogereket és felhasználókat belföldön és külföldön egyaránt. Nyílván, aki a klaviatúra plusz egér kombinációhoz szokott, mint például a Sherlock Holmes: The Awakened –, ha már adventure –, annak kicsit furcsa az elején, de könnyen hozzá tud szokni az ember és az áttünés is csupán pillanatok kérdése, így tényleg nem okoz fennakadást.
No, de térjünk vissza a Return to Mysterious Island-hoz (a továbbiakban: RMI). Egyes hozzászólók kevésnek találták az RMI-ben a történet átkötőket, a kisfilmeket a különböző események után, részemről azonban pont elég volt. Ami azt illeti én egy kicsit türelmetlen, vagyok engem inkább a rejtvény, s annak megfejtése érdekel, a megfejtés után nem szívesen nézegetek 10 perces videókat, nekem már a következő feladaton jár az eszem. Az RMI képregényszerű videókkal jutalmaz bizonyos feladatok után, ami jópofa megoldás, de ez is megosztja a véleményeket. Az RMI-ben van egy pontozáson alapuló rendszer is, bizonyos pontszám elérése után újabb képregényszerű kisfilmet kapunk, melyeket meg is tekinthetünk a Galery menüpontban. Amit nagyon jónak találok, és különösen értékelek – a Keepsake után főként – az az, hogy nem kötött sorrendben és nem csupán egyféle képen lehet megoldani a dolgokat így többször is végigjátszható a történet. Az átlagosnál valóban rövidebb kalandjáték, de jó fejtörők vannak benne, illetve az eszközkészítés és használat már-már valósághű plusz a végén a kis verses rejtvények is jók voltak. A sziget könnyen és gyorsan átjárható. Ellenpéldaként megint csak a Keepsake-t kell felhoznom, ahol a helyszín nem csak, hogy hatalmas volt, az átjárás is felettébb körülményes, és időigényes, a teljesen kötött megoldással, pedig így fokozottan hátrányos helyzetbe kerülünk. Bár sokan nehéznek találták a feladatokat, abban külföldön és itthon egyaránt egyetértenek, hogy ez egy könnyen megszerethető játék, és valószínűnek tartom, hogy a második rész is ilyen fogadtatásnak örvendhet. Ha csak a három legnagyobb internetes portált nézzük, akkor is átlagosan 85%-os a játék értékelése. A grafika átlagosan 9 pontot kapott, míg a hangok 8, a játszhatóság – valószínűleg az egér miatt, vagy a feladatok nehézsége miatt – csupán 7 pontot kapott.
Ami nekem személy szerint nem igazán „jött át” az a Jules Verne adaptáció. Nos, sokan megjegyezték, hogy egy adott sztorit könnyebb adaptálni, mint sajátot kitalálni, a kérdés csak az, hogy az adaptáció mennyire pontos, amennyiben nem egészen vagy egyáltalán nem, akkor nem érdemes. Ugyanis ezzel csak azt érjük el, hogy piszkálja azok önérzetét, akik igen is végigrágták magukat az adott művön, sőt ne adj isten, még élvezték is azt. Persze ezzel együtt is lehet elismert művet alkotni, lásd Romeo & Juliet vs. West Side Story. Ez nem ilyen volt.
Mindent egybevéve én nagyon élveztem a játékot és abban a hónapban fűnek fának ajánlottam is.
